UNESCO IRTCUD képviselője a VTK-n

Prof. PhD Jovan Despotovic, a Belgrádi Egyetem Építőmérnöki Karának professzora a Ludovika Scholars Program keretében érkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karára (VTK), március 17-én. A látogatás első napján a Professzor a Regionális Együttműködési Osztály által szervezett programokon vett részt, majd Dr. Deli Gergely Rektor Úrral elköltött ebéd alatt lehetősége nyílt egy bemutatkozó beszélgetésre az NKE vezetésével. A folytatásban a Nemzetközi Vízpolitika és Vízdiplomácia tanszék portfoliójával, professzoraival és munkatársaival ismerkedett meg, Az este egy gálavacsorával zárult, mely még jobban elmélyítette az NKE kollégái és Prof. PhD Jovan Despotovic munka kapcsolatát.

A látogatás második napja a Víztudományi Kar bajai vonatkozású programsorozatával folytatódott. Professzor Úr megtekintette a Kar infrastruktúráját, a vízügyi technológiai eljárások oktatásra alkalmas helyeit, laboratóriumait illetve mérőeszköz parkját és szakmai megbeszéléseket folytatott a Kar kollégáival.

Ezt követően Jovan Desotovic Professzor Úr egy rendkívül érdekfeszítő előadást tartott „Certain chapters of integrated river and flood management” címmel a Zsuffa István Szakkollégium, a kar hallgatói, kutatói, oktatói számára, melyet nagy érdeklődés fogadott a hallgatóság körében.

Az előadás során Professzor Úr hatalmas tapasztalata és sok éves gyakorlata mindenki számára igen vonzónak bizonyult, a hallgatók interaktív módon bekapcsolódtak a workshop-ba és szakmai diskurzusba elegyedtek Professzor Úrral, elsőként a vízmegosztás problémakörét járták körül.

A professzor prezentácójában képet adott arról, hogy Európára vonatkozóan hogyan alakul a vízfelhasználás a mezőgazdaság, a város, a vidék és az ipari ágazat között. Kiemelt felhasználóként jelölte meg a mezőgazdaságot, mely a vízkészletek 70 %-át használja fel.

A szakember ismertette, hogy városi körülmények között miként működik az integrált vízkészlet-gazdálkodás, beleértve a források felhasználását, a vízelvezető rendszerek és a víztisztító telepek szerepét.

Jovan Despotovic beszélt arról is, hogy a vízfelhasználás és szennyvízkibocsátás hogyan hat a környezetre és az élővilágra. Hozzátette, hogy az eddigi szabályozási intézkedések és korlátozások mennyire hatékonyak.

A professzor elődásában kitért az integrált vízgazdálkodás olyan lehetőségeire is, mint a csapadékvíz összegyűjtése, a szennyvíz újrahasznosítása és felhasználása.

Az előadáson részt vevők betekintést kaphattak az UNESCO Nemzetközi Víztudományi Programjába is.

A látogatás második napja a Víz világnapja alkalmából megrendezett eseménysorozattal folytatódott, ahol Professzor Úr csatlakozott a Víz világnapja alkalmából megrendezésre került „Séta a vízért” című programhoz. A délutáni program részeként sor került egy nyilvános előadásra, „Transboundary co-operation in water management” címmel. Ezt követően a Víztudományi Kar kulcsfontosságú oktatóival, kutatóival nyílt lehetősége szakmai egyeztetést folytatni Professzor Úrnak.

A látogatás zárásaként Professzor Úr meglátogatta Baja szakmai szempontból fontos és kiemelt látványosságait.

Prof. PhD Jovan Despotovic látogatása a Víztudományi Kar számára rendkívüli jelentőséggel bírt. Nem csak szakmai felkészültsége, rátermettsége, segítőkészsége példaértékű, de a VTK nemzetköziesítési stratégiája szempontjából is rendkívüli lehetőség rejlik a Professzor Úrral, illetve a Belgrádi Egyetemmel való további, határon átnyúló együttműködésben.

 

Szöveg és képek: VTK


Címkék: VTK UNESCO