A Ludovika Scholars Program keretében Dr. hab. Agata Kosieradzka-Federczyk a Cardinal Stefan Wyszynski Egyetem Ökológiai és Ökofilozófiai Központ, Jogtudományi Intézet, Keresztény Filozófiai Kar; a Fenntartható Fejlődés, Környezetjogi és Gazdálkodási Tanszék képviseletében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tett látogatást március 27. és 31. között. A lengyel szakembert - több ösztöndíjas vendéggel együtt - Dr. Deli Gergely Rektor Úr fogadta a hétfői napon, majd a Víztudományi Kar Víz-, és Környezetpolitikai Tanszék oktatóival tartott egy minden részletre kiterjedő megbeszélést, melynek témája a két tanszék közötti jövőbeli, együttműködéseken alapuló tervek felvázolása volt. Ittlétének első napját egy díszvacsorával zárta, ahol egyetemünk vezetői és a Ludovika Scholars Program ösztöndíjasai egy kötetlenebb légkörben ismerkedhettek egymással.
Látogatásának második napján a lengyel oktató a Víztudományi Kar bajai campusára érkezett, ahol a Kar kutatóival folytatott egyeztetést környezetvédelmi témakörben. Ezután szakmai előadás keretében mutatta be a varsói Cardinal Stefan Wyszynski Egyetemen folyó időszerű kutatásokat. Áttekintést adott arról, hogy miként érvényesül Lengyelországban az ún. „szennyező fizet” elv, amelynek lényege, hogy a környezetszennyezésért a szennyező viseli a pénzügyi felelősséget beleértve a szennyezés megelőzésének, megfékezésének és felszámolásának költségeit, valamint a társadalomra háruló költségeket is. A program második felében a környezeti kárelhárítás jogi aspektusait ismertette. A szakember egy tanulmány kapcsán, interaktív módon a hallgatókat is bevonta a felmerült kérdések megválaszolásába.
Szerdán – a Víztudományi Kar meghívásának eleget téve – részt vett egy díszdoktoravató ünnepségen. Csütörtökön a Nemzetközi Vízpolitika és Vízdiplomácia mesterképzés hallgatói kaptak átfogó képet a lengyelországi víz-, és környezetjogi engedélyeztetési eljárások gyakorlati megvalósulásáról.
Programját pénteken a Fenntarthatósági Intézet munkatársaival folytatott egyeztetéssel zárta.
Szöveg és kép: Víztudományi Kar