Ludovika Scholars Program: Dr. Kamil Luczaj előadása a lengyel tudományos élet szimbolikus határairól és nemzetközivé válásáról

A Ludovika Scholars Program keretében Dr. Kamil Luczaj, a lengyel Lodz-i Egyetem kutatója az akadémiai karrierutak értelmezésének egy speciális kereteként a társadalmi osztályok kritikai elméleteit mutatta be az Egyetemen.A kutatói fórumon elsősorban a Tudománystratégiai Osztály munkatársai vettek részt, hiszen az Egyetem részéről ők foglalkoznak szakfeladatként a tudományos nemzetköziesítéssel. A fórum során az előadó hangsúlyozta, hogy a tematikus kutatások – akadémiai életutak, tudástermelés osztályértelmezése – elsősorban az Egyesült Államokban születtek, ezért szükséges az ott alkalmazott módszerek regionális, közép-európai adaptációja. Egy ilyen regionális kutatáshoz regionális partnerekre van szükség, az Egyetem részéről a Tudománystratégiai Osztály jelezte az előadó felé együttműködési szándékát.

Luczaj a nyilvános előadásán az identitás különböző fogalmait mutatta be interdiszciplináris jelleggel, valamint az akadémiai és felsőoktatásbeli diverzitás jelenségét ismertette. Az előadás második felében az előadó saját frissebb kutatásait is ismertette.

Dr. Kamil Luczaj látogatása során megtartott workshopon bemutatta a lengyel akadémiai kiválóság sajátosságait. A lengyel felsőoktatás nemzetköziesítése a régióban példa értékű, követendő gyakorlat, ezért az ide látogató szakértővel való kapcsolat a lehetséges hazai adaptáció szempontjából kulcsfontosságú. A vendégoktatóval kialakult személyes kapcsolatok megalapoztak egy jövőbeli kutatást, melyhez közös pályázati munka is társul. Végül az izgalmas tudományos előadás telt ház előtt zajlott, ami mutatja a hallgatói igényeket is a nemzetközi vendégoktatók megismerésére.
 

Szöveg: Dr. Demeter Márton, Ádám Réka